Páholy Irodalmi Nagydíj 2022

A debreceni Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon több mint öt éve működik befogadószínházként és irodalmi központként Debrecenben. A mára 3000 fős közösség egy baráti társaság, amelynek tagjait a kultúra iránti érdeklődés köti össze. Rendszeresen megfordulnak itt a magyar színházi és irodalmi élet legnevesebb szereplői, többek között Bodrogi Gyula, Mácsai Pál, Mucsi Zoltán, Pogány Judit, Koltai Róbert és Jordán Tamás is.

2021. júniusban a Szabó T. Anna és Dragomán György íróházaspár, a Páholyban töltött este utáni beszélgetés alkalmával akaratlanul a Páholy Irodalmi Nagydíj ötletét adták. Végh Veronika, a Páholy háziasszonya felkérte őket, legyenek a díj fővédnökei, nagykövetei. A díjjal járó pénzjutalmat a Páholy közönsége, támogatói adományozzák, s ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Debreceni Egyetem Professzori Klub is.

Az első díjat a debreceni kötődésű, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas  író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, Bereményi Géza kapta 2021. november 28-án, a következő évtől mindig egy olyan író kapja, akinek az előző évben megjelent könyvére a legtöbb Páholy-néző szavazott.

 

Kedves Klubtagjaink!

A 2022. évi Páholy Irodalmi Nagydíj szavazásra ősszel kerül sor, melyhez minimum 1, maximum 10 jelöltet várnak a szervezők a díjat felajánlóktól, így a Professzori Klub tagjaitól is. Kérjük, tekintsék át az alábbi listát a 2021-ben megjelent művekről, és e-mailben tegyenek javaslatot a díjra jelölt könyvekre, szerzőkre 2022. augusztus 12-ig a professzoriklub@unideb.hu e-mail címen!

Köszönettel:

a DE Professzori Klub elnöksége

 

2021-ben megjelent szépirodalmi művek:

  1. Almási Márta : Préselt virágok  ( Budapest, Könyv Guru, 2021 )
  2. András László : A vörös korona : mindenkiből lehet áldozat : bűnregény  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  3. Ács Margit : Élet a purgatóriumban  ( Budapest, L’Harmattan, 2021 )
  4. Bakacsi Ernő : A “Verőfény” titka : [novellák és elbeszélések]  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  5. Bakóczy Sára (Fancsali Judit) : Crescence : Széchenyi menyasszonya  ( [Debrecen], Gold Book, 2021 )
  6. Balassa Krisztián : Marionett Fenomenál : novellafüzér  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  7. Balla László György : Császárhús : regény  ( Budapest, Balla László György, 2021 )
  8. Balla Sándor : Az élet fája, 1. rész: A fény akarata  ( Hédervár, Publio Kiadó, 2021 )
  9. Ballai László : Odüsszeusz a történetben  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  10. Barna Imre : Kérdezd meg tőle  ( Budapest, Európa, 2021 )
  11. Bartal Tamás : Lámpavas és a mindent látó szem : igaz történet alapján  ( Budapest : Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány, 2021)
  12. Bartók Imre : Lovak a folyóban : regény  ( Budapest, Jelenkor, 2021 )
  13. Bálint László : Frici, a “tartótiszt”  ( [Érd], [Bálint L.], 2021 )
  14. Bánki Zsolt : Kicsi hűség  ( Budapest, Napkút, 2021 )
  15. Bánó Attila : Emlékpergető : hat évtized személyes történetei  ( Budapest, Athenaeum, 2021 )
  16. Belényesi Pál : Virágruhába öltözve  ( [Hédervár], Publio Kiadó, [2021] )
  17. Bencsik Gábor : Lavotta János utolsó délutánja  ( Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021 )
  18. Bene Zoltán : Mandola története  ( Budapest, Művészeti és Irodalmi Jelen Kft., 2021 )
  19. Bene Zoltán : Sarki fény  ( Budapest, Orpheusz Kiadó, 2021 )
  20. Benkő László : Kleopátra 1-2. kötet (Ízisz istennő leánya, Róma árnyékában)  ( Szeged, Lazi Könyvkiadó, 2021 )
  21. Benkő László : Mátyás fia, Corvin János 1-2. kötet  ( Szeged, Lazi Könyvkiadó, 2021- )
  22. Beregi Tamás : Egyszer egy kutya  ( [Budapest], Helikon, 2021 )
  23. Berényi Anna : Richter : Richter Gedeon regényes életrajza  ( Budapest, Scolar, 2021 )
  24. Berta Ádám : Magamat rajzolom középre  ( Budapest, Cser, 2021 )
  25. Bodnár Dániel : Kezdeti idők  ( Budapest, Kairosz, 2021 )
  26. Borbély Szilárd : Kafka fia : regény  ( Budapest, Jelenkor, 2021 )
  27. Boros Botond : A markoláb  ( Budapest, K.u.K. Kiadó, 2021 )
  28. Bódi Péter : Hype : csetregény  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  29. Bóna Friderika : Amoda  ( [Hédervár], Underground K., 2021 )
  30. Bödőcs Tibor : Mulat a manézs  ( [Budapest], Helikon Kiadó, 2021 )
  31. Brunczlik Sándor : A madzagváros sérültjei  ( Hédervár, Publio Kiadó, 2021 )
  32. Bucsi Mariann : Ébredés  ( Szentes, Maraton Kiadó, 2021 )
  33. Cey-Bert Róbert Gyula : “Fenn az égen hun Nap ragyog” : az ázsiai hunok felemelkedése : győzelem a láthatatlan háborúban : a Hun trilógia első kötete  ( Budapest, Püski, 2021 )
  34. Csabai László : Inspektor Szindbád  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  35. Csákvári Éva : Boszorkánylepke  ( Hédervár, Tarandus, cop. 2021 )
  36. Cserháti Éva : Zarándoklat a halálba : a K.É.Z. harmadik esete  ( Budapest, Athenaeum, 2021 )
  37. Cserkész Judit : Úgyis csak anyámat érdekli  ( [Hédervár], Underground K., 2021 )
  38. Czibak Ilona : Megcsókolt élet  ( [Budapest], IAT Kiadó, 2021 )
  39. Dobray Sarolta : Üvegfal  ( Budapest, Scolar, 2021 )
  40. Domonkos László : Üvegfészek : novellák  ( Budapest, L’Harmattan, 2021 )
  41. Döme Barbara : Angyalt reggelire  ( [Terény], Guttenberg Pál Népfőiskola ; Budapest, Orpheusz, 2021 )
  42. Drotleff Zoltán : Életmozaikok : emlékül  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  43. Duló Károly : Munka-béke-idők  ( Budapest, Gondolat, 2021 )
  44. Dunajcsik Mátyás : Víziváros  ( Budapest, Jelenkor, 2021 )
  45. Elmer István : Találkozás az ördöggel ; Alattunk a pokol : két kisregény  ( Budapest, Kalota Művészeti Alapítvány : Napkút Kiadó, 2021)
  46. Esterházy Miklós : Az Öreghegy meséi  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  47. Élő Éva Mária : Budapesti csoda  ( Budapest, Unicus Műhely, 2021 )
  48. Faludi Julianna : Faltól falig : regény  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  49. Farkas Márta : Az egyetlen : két kisregény (Az első és egyetlen ; Rémtörténet)  ( Budapest, Fekete Sas Kiadó, 2021 )
  50. Farkas Sándor : Avarban  ( Budapest, Semmelweis Kiadó, 2021 )
  51. Fábián Janka : Az Anna-bál szerelmesei  ( [Budapest], Libri, 2021 )
  52. Fábián Janka : Cholera-napló  ( [Budapest], Libri, 2021 )
  53. Fehér Bence : Trója (3. kötet)  ( Budapest, Holnap Kiadó, 2021 )
  54. Fehér Béla : Ördögcérna  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  55. Ferdinandy György : Tambo : rövidprózák, jegyzetek  ( Budapest, Magyar Napló, 2021 )
  56. Fiala Borcsa : Vele tűrök, vele szenvedek : 38 történet kapcsolatokról és egyéb zűrökről  ( Budapest, Jaffa, 2021 )
  57. Finy Petra : Kerti szonáta : regény  ( Budapest, Athenaeum, 2021 )
  58. Fodor Kiss Júlia : A hegyek eltakarták a napot  ( [Gencsapáti], Szülőföld Könyvkiadó, 2021 )
  59. Forró Bence : Variációk boldogtalanságra  ( Budapest, Libertine Kvk., 2021 )
  60. Földesi Csenge : Huszonegy : novellák  ( Budapest, Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2021 )
  61. Futó Tamás : Jószágok küldetése : három elbeszélés  ( Isaszeg, Altamira Művészeti Egyesület, 2021 )
  62. Füzi László : A világ változása  ( Budapest, Noran Libro, 2021 )
  63. Gaál Mária : Közöny  ( [Gencsapáti], Szülőföld Könyvkiadó, 2021 )
  64. Garamvölgyi László : Vadászidény : a Black Friday vége : [az első környezetvédelmi krimi]  ( Budapest, Ulpius Baráti Kör, Művelt Nép Kvk., 2021 )
  65. Gáborjáni Szabó Orsolya : Most tudod meg  ( Budapest, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2021 )
  66. Gergely Ágnes : Mozdonygyári éjszakák : metszetek  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  67. Gerlóczy Márton : A katlan : Fikció 1.  ( Budapest, Scolar, 2021 )
  68. Gorka Eszter : Várni fogunk : igaz történet a kommunista elnyomás idejéből  ( Hédervár, Publio, 2021 )
  69. Gregus Gábor : Megjelöltek  ( Cserszegtomaj, Mogul, 2021 )
  70. Guti Csaba : Lenyomatok  ( Dabas ; Miskolc, Irodalmi Rádió, 2021 )
  71. Hajdu Petra : Füst  ( [Gencsapáti], Szülőföld Könyvkiadó, 2021 )
  72. Hajdú Balázs : Meztelen masszázs Ottóval  ( Budapest, Corvina, 2021 )
  73. Halász Margit : A pipás asszony fia : novellák  ( Budapest, Kortárs Kiadó, 2021 )
  74. Havassy Réka : Zárójelek  ( Hédervár, Tarandus, cop. 2021 )
  75. Háy János : Mamikám  ( Budapest, Európa Könyvkiadó, 2021 )
  76. Hegyi Ede : Te  ( Budapest, Napkút, 2021 )
  77. Hegyi Ferenc : Burleszk : regény  ( Budapest, Unicus Műhely, 2021 )
  78. Hécz Attila : Villanyos cigi : regény  ( Győr, Palatia, 2021 )
  79. Hoppál-Kovács Edit : Majdnem elhittem : huszonhárom történet  ( Budapest, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2021 )
  80. Horváth (EÖ) Tamás : Valóságfia : regény  ( Budapest, Magyar Napló, 2021 )
  81. Illés Krisztina : Lepketánc 3. : Krisztina könyve  ( [Budapest], Papirusz Book, 2021 )
  82. Jakabovics Tibor : Mókusugrás : ültess fát  ( Budapest, Equibrilyum, 2021 )
  83. Jánoki-Kis Viktória : Átlépsz velem a víz fölött : novellák  ( Budapest, Magyar Napló, 2021 )
  84. Jezsó Ákos : Mécses a ködben  ( Budapest, Magyar Napló, 2021 )
  85. Jolsvai András : Márton Irma tévedése  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  86. Juhász Gyula : Pénz és pénz : novellák  ( Budapest, Jurotissu Kft., 2021 )
  87. Juhász István : A vágy pillangóröpte : kamararegény  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  88. Juhász Kristóf : Történelmi esemény utáni tabletta  ( Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia : Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2021 )
  89. Kalapos Éva Veronika : Ezek voltak az apák  ( Budapest, Athenaeum, 2021 )
  90. Karafiáth Orsolya : Egymás könyve : amikor összegyűrtük az eget  ( Budapest, Scolar, 2021 )
  91. Kaszás István : Kinőtt ifjúkor : novellák  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  92. Kárász Tímea Fatima : Menekülés az életbe  ( Nagykanizsa, Czupi Kiadó, 2021 )
  93. Károly Frigyes : Esőtánc : mindennapi történetek  ( [Szombathely], Szülőföld Könyvkiadó, 2021 )
  94. Kelecsényi László : Merre vagytok?  ( Budapest, Gondolat, 2021 )
  95. Keresztury Tibor : Hűlt helyem  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  96. Kégl Ildikó : Ásó, kapa, légypapír  ( Budapest, Püski, 2021 )
  97. Kiss Edina : Étertánc  ( Budapest, Publicity Aim Kommunikációs Kft., 2021 )
  98. Kisvárdai István : Útban, Szeged felé : novellák  ( Budapest : Szerző, 2021 )
  99. Koczor Tamás : Ráérős történetek  ( Budapest, Luther Kiadó, 2021 )
  100. Kollár-Klemencz László : Öreg Banda : regény  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  101. Kondor Vilmos : Örvényben  ( [Budapest], Libri Kiadó, 2021 )
  102. Konrád József : A behajtó : regény  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  103. Koppány Enikő : Jezabel : történet a bibliai időkből  ( [Szada], Kassák, 2021 )
  104. Kovács Ákos : Ezt nem lehet megúszni : novellák, elbeszélések  ( Budapest, MCC Press, 2021 )
  105. Kovács Bálint : Lehetne, hogy csak aludjunk?  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  106. Kovács Péter, Sz. : Ikrek : regényút  ( [Budapest], Papirusz Book, 2021 )
  107. Kovári György : Hepehupák : a szocializmus diszkrét bája  ( [Budapest], IAT Kiadó., 2021 )
  108. Kováts Laura Rozália : Belső tenger : Rozi igaz története  ( [Budapest], Partvonal, 2021 )
  109. Kozma Lilla Rita : Utcamesék : történetek hajléktalanságról  ( Hédervár, Tarandus, cop. 2021 )
  110. Körösényi Dániel : Sörrel a kezemben kitartóbban álldogálok  ( Budapest, Orpheusz, 2021 )
  111. Kőbányai János : Sivatagi nemzedék : filmregények és novellák  ( Budapest, Múlt és Jövő K., 2021 )
  112. Krasznahorkai László : Herscht 07769 : Florian Herscht Bach-regénye  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  113. Krulik Zoltán : Anyakönyv  ( Budapest, Kortárs, 2021 )
  114. Leczo Bence : A falu összes férfija  ( Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia : Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2021 )
  115. Ledniczky Éva : Igazságmorzsák  ( [Hédervár], Publio, 2021 )
  116. Lehoczki Károly : Dal a semmiből  ( [Kecskemét], Litera mea, 2021 )
  117. Lengyel Zsuzsa Édua : Terra  ( Hédervár, Tarandus, cop. 2021 )
  118. Lévai Katalin : Tűzmadár : Szavanov Emil cukrászmester életei  ( [Budapest], Tericum, 2021 )
  119. Lichter Péter : Kubrick-akció : regény  ( Budapest, Scolar, 2021 )
  120. Lontai Léna : Könnyező liliomok  ( [Budapest], Álomgyár Kiadó, 2021 )
  121. Losonczy Attila : Panelek mögött : elbeszélések, gondolatok a hétköznapokról és azokon túl  ( Budapest, Fekete Sas Kiadó, 2021 )
  122. Löki Viktor : Isten átnyúl a farmeron  ( Budapest, Napkút Kiadó, 2021 )
  123. Lukács Beáta : Lélektolvajok  ( Hédervár, UGK, 2021 )
  124. Magén István : Apokrif  ( Piliscsaba, Dr. Kotász Könyvkiadó, 2021 )
  125. Majoros Sándor : Rejtőzködő határok : válogatott novellák  ( Budapest, Magyar Napló, 2021 )
  126. Maklári Tamás : Képlátó  ( [Budapest], Studium Bt., 2021 )
  127. Marton Mária : A gyónás ideje  ( Pécel, Katica Könyv Műhely, 2021 )
  128. Matuscsák Tamás : Barokk járvány : regény  ( Budapest, Noran Libro, 2021 )
  129. Mesterházy Balázs : Penészes isten : verses regény  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  130. Mezei Márk : Zsidó temetés : regény  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  131. Méhes Károly : Kézfogás a svéd királlyal  ( Budapest, Orpheusz Kiadó, 2021 )
  132. Mészáros Dorka : Nem biztos, hogy visszajövök  ( Budapest, General Press, 2021 )
  133. Mészáros Péter : Augusztusi pasziánsz : történetek, variációk, átiratok a XIX. századból  ( Budapest, L’Harmattan : Kossuth Klub, 2021)
  134. Mészöly Ágnes : Márta evangéliuma  ( Budakeszi, Prae Kiadó, 2021 )
  135. Mohácsi Árpád : Párizsi befutó : karrier, regény  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  136. Móritz Mátyás : Holdhomok : novellák  ( [Budapest], Kossuth Kiadó, 2021 )
  137. Mörk Leonóra : Törött tulipánok  ( Budapest, Jaffa, 2021 )
  138. Müller Péter : Anyám titkos könyve  ( Budapest, Rivaldafény Kiadó, 2021 )
  139. Nagy Koppány Zsolt : Lórúgás gyomorszájra  ( Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia : Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2021 )
  140. Nagy Lilla Imola, G. : A csodakút  ( Budapest, Püski, 2021 )
  141. Nagy Mónika : Kísértetek álarcban : Covid-regény  ( Budapest, Atlantic Press, 2021 )
  142. Nádasdy-Csontos Elek : Az ördög keresztje  ( Budapest, Noran Libro, 2021 )
  143. Náray Mia : Bíborfelhők Savaria felett : történelmi regény  ( Kecskemét, Smaragd K., 2021 )
  144. Náray Tamás : Volt egyszer egy varrodám : …a valóságos regény folytatódik  ( [Budapest], Libri Kiadó, 2021 )
  145. Németh Pákolicz Tamás : Úton a teljességhez  ( [Budapest], Kalandor, 2021 )
  146. Németh Róbert : Nem vagyok itt  ( Budapest, Noran Libro, 2021 )
  147. Noth Zsuzsanna : Kalandtúrák : három kisregény  ( [Budapest], Noth Zsuzsánna Mária, 2021 )
  148. Novák Valentin : A szolnoki csata : novellák  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  149. Oberczián Géza : A küldöttek : a jelen mítosza  ( Budapest : Székesfehérvár, Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány, 2021 )
  150. Oláh Tibor : Kaktusz szögesdróttal  ( Budapest, Könyv Guru, 2021 )
  151. Ormai Gyula : Imre : az elfelejtett magyar király : [történelmi regény]  ( [Budapest], Ormai Gyula, 2021 )
  152. Orosz István : Páternoszter : DCXCI  ( [Budapest], Helikon, 2021 )
  153. Oszlányi Kincső : Két élet, egy út  ( Cserszegtomaj, Mogul, 2021 )
  154. Ördögh Ottó : Te is fiam, Caesar? : humoros életrajzok  ( [Szentendre] : Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2021 )
  155. Paládi József : A taxis : regény  ( Budapest, Magánkiadás, 2021 )
  156. Pataki Katalin Glica : Gizella üzenete : novellák  ( Tolna, Info-Szponzor Kft., 2021 )
  157. Patócs Molnár János : A szeretet soha el nem fagy  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  158. Pál Sándor Attila : Rokonok : novellák  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  159. Petrik Iván : Nővérsérülések elkerülésére szolgáló oktatólakosztály  ( Budapest, Kalota Művészeti Alapítvány : Napkút, 2021 )
  160. Petrusák János : Tanúm az Istenem! : Gróf Esterházy János mártíromsága  ( [Gencsapáti], Szülőföld Könyvkiadó, 2021 )
  161. Pokk Brigitta : Misty truth = Ködös igazság  ( Hédervár, Publio, 2021 )
  162. Polgár Vera : Mákvirágjaim  ( Budapest, Semmelweis, 2021 )
  163. Puskás Panni : A rezervátum visszafoglalása : novellák  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  164. Radosza Sándor : Kisasszonyok völgye avagy Rozoga naplója : regény  ( [Maglód], Green Hungary, 2021 )
  165. Reisinger Attila : Tanyákon (két kisregény: A Hortobágyon, Holtág)  ( Budapest, Magyar Napló, 2021 )
  166. Rényi Ádám : Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek  ( Budapest, 21. Század Kiadó, 2021 )
  167. Ross Károly : Velem vagy, ugye? : novellák, elbeszélések  ( Budapest, Napkút, 2021 )
  168. Rozán Eszter : Megfognám a kezed nyári éjszakán  ( Szombathely, Szülőföld Könyvkiadó, 2021 )
  169. Rőczey János : 56-os naplóm  ( [Budapest], Nap K., 2021 )
  170. Rubin Eszter : Minek szenved, aki nem bírja : regény  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  171. Rudi János : Farkasok között  ( [Gencsapáti], Szülőföld Kvk., 2021 )
  172. Sajó László : Kell egy mosodás (Tárcák, elbeszélések)  ( Budapest, Osiris, 2021 )
  173. Saly Noémi : Ha túléljük ezt a marhaságot  ( [Budapest], Ab Ovo, 2021 )
  174. Sándor Anikó : Férfimesék  ( Budapest, Jaffa, 2021 )
  175. Sándor Anikó : Tangó : a lélek tánca  ( Budapest, Jaffa, 2021 )
  176. Sánta György : Kit, mit, miért?  ( Budapest, Papírusz Book, 2021 )
  177. Sári Edina : Halálúton Horvátországba : menekültnapló  ( Budapest, Kalligram, 2021 )
  178. Sebestyén István : Visszavarázslás : regénytrilógia a csongrádi kubikosokról, 1. kötet  ( Csongrád, Raszter, 2021 )
  179. Sepsi László : Termőtestek  ( Budapest, Jelenkor, 2021 )
  180. Sik Domonkos : Vagy nem vagy : késő modern egzisztenciakísérletek  ( Budapest, Kijárat Kiadó, 2021 )
  181. Soós Géza : Arc nélkül élni  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  182. Soós Géza : Tisztek a hídon : regény  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  183. Sóskuti Zoltán : A partra vetett  ( [Gencsapáti], Szülőföld Kvk, 2021 )
  184. Spiró György : Mikor szabad ölni? : esszék  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  185. Stájn Emma : Kőbölcső  ( [Budapest], Libri, 2021 )
  186. Szabó Ildikó Angéla : Menni vagy maradni?  ( [Budapest], Saxum, 2021 )
  187. Szabó Illés : Egy zsugás vallomásai  ( Szentendre, Urbis, 2021 )
  188. Szalay Álmos : Kék hotel  ( Budapest, Noran Libro, 2021 )
  189. Szanyi Ildikó : Három tucat szuvenír : karcolatok és novellák  ( Budapest, Napkút, 2021 )
  190. Szarka Károly : Az én hibám : regény  ( Budapest, Noran Libro, 2021 )
  191. Száraz Pál : Holdfényben  ( Székesfehérvár, Vörösmarty Társaság, 2021 )
  192. Szente Anita : Blues, libabőr és köntös  ( Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia : Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2021 )
  193. Szentgallay Géza : Komisszárok  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  194. Szentkirályi Attila : Akasztófavirágok kertje : regény  ( Szombathely, Savaria University Press, 2021 )
  195. Szilasi Katalin : A nagy ház  ( [Székesfehérvár], Holnap Magazin, 2021 )
  196. Szilasi László : Tavaszi hadjárat : szerelmes magyarok a XIX. századból  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  197. Szikora József : A dolgok ismerete  ( Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2021 )
  198. Szinetár Miklós : 88 és fél : arányok, hangsúlyok itt és most  ( Budapest, Noran Libro, 2021 )
  199. Szunyogh Szabolcs : Mária Terézia  ( Budapest, Kossuth Kiadó, 2021 )
  200. Szűcs Péter : Dharma : egy család regényes története a Tiszától a Gangeszig  ( [Budapest], Libri, 2021 )
  201. Szvoren Edina : Mondatok a csodálkozásról  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  202. Tallér Edina : Lány a város felett  ( [Budapest], Prae Kiadó, 2021 )
  203. Tamás Zoltán (Thomas Z. Marshall) : Kovács angyal misztikus küldetése Covid idején : szellemi kalandregény  ( [Budapest], Aposztróf, 2021 )
  204. Tasnádi Rita : Lelkek tisztasága  ( [Székesfehérvár], Holnap Magazin, 2021 )
  205. Tálas-Tamássy Tamás : A csapás  ( Budapest, Fekete Sas, 2021 )
  206. Telkes Margit : Hozzászólások : novellák  ( [Budapest], IAT Kiadó, 2021 )
  207. Till István : Háborúk és angyalok : igaz életregény 1934-1958  ( [Páty], Zimber Könyvek, Szilvia és Társa Kft., 2021 )
  208. Tímár Gábor : Kaleidoszkóp  ( [Budapest], Aposztróf, 2021 )
  209. Tolvaly Ferenc : El Camino – húsz év múlva : Szent Ignác útja  ( Budapest, Kortárs Könyvkiadó, 2021 )
  210. Tormási Flóra Judit : Fehér cseresznye  ( [Budapest], Aposztróf, [2021] )
  211. Tormási Flóra Judit : Gyümölcsöskert  ( [Budapest], Aposztróf, 2021 )
  212. Toroczkay András : Boldog emberek : regény  ( Budapest, Magvető, 2021 )
  213. Tóth Gábor Ákos : Balatoni futár : millennium, Füred, szerelem  ( Budapest, 21. Század Kiadó, 2021 )
  214. Turcsányi Ervin : Vének összeesküvése : regény  ( Budapest, Püski, 2021 )
  215. Ugron Zsolna : Nincs egy férfi : írások és firkák  ( [Budapest], Libri, 2021 )
  216. Urbánszki László : Árpád és Kurszán : a Honfoglalás-sorozat 3. kötete  ( Szeged, Lazi Könyvkiadó, 2021 )
  217. Urbánszki László : A megérkezés : a Honfoglalás-sorozat 4. kötete  ( Szeged, Lazi Könyvkiadó, 2021 )
  218. Urbánszki László : Munkát keresek! Szex kizárva!  ( Szentendre, Urbis, 2021 )
  219. Varga Éva Sára : Rövid : novellák és Covid-emlékezetek  ( Budapest, Könyv Guru, 2021 )
  220. Vámos Miklós : Igen : élni, olvasni, írni  ( Budapest, Athenaeum, 2021 )
  221. Várnagy Márta : Kapuzábé  ( Budapest, Tipp Cult, 2021 )
  222. Vészabó Noémi : I love you : Önnek üzenete érkezett… : ezoterikus regény  ( Budapest, Galenus Kiadó, 2021 )
  223. Vonnák Diána : Látlak : novellák  ( Budapest, Jelenkor, 2021 )
  224. Völgyi Lajos : Májbro  ( Budapest,Cser Kiadó, 2021 )
  225. Vöröskéry Dóra : A pozitív egész számok jelentéktelenségéről  ( Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia : Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2021 )
  226. Waldmann Tibor : Találkozás önmagammal  ( Budapest,Tarsoly K., 2021 )
  227. Zelei Bori : Csörög  ( Budapest, Athenaeum, 2021 )
  228. Zenker Katalin : Szárnyalás sebzett szárnyakkal  ( Budapest, Püski, 2021 )
  229. Zentai László : Rebeka, meg az a 66. senki odafönn : regény  ( Budapest, Civil Flotta, 2021 )
  230. Zilahy L. Ágnes : Szeretet, avagy Kárhozat : regény  ( Budapest, Hungarovox Kiadó, 2021 )
  231. Zoltán Miklós : Homokrajz  ( [Szombathely], Szülőföld Könyvkiadó, 2021 )
  232. Zsámboki János : Pengeélen  ( Budapest, Püski, 2021 )
  233. Zsirai László : Rózsaillat : novellák  ( [Szombathely], Szülőföld Könyvkiadó, 2021 )
  234. Zsíros-Takács Mária : Préda  ( Kecskemét, Smaragd Kiadó, 2021 )