Pártoló Tagság

Tisztelt Cégvezetők!

 

A Debreceni Egyetem Professzori Klub elnökeként szeretném figyelmükbe ajánlani a Klub pártoló tagságának lehetőségét. Az országban egyedülálló módon kizárólag a Debreceni Egyetemen működik olyan Klub, melynek tagjai az Egyetem számos karáról érkező professzorok.

Ahogy Bács Zoltán kancellár úr fogalmazta, „a különböző tudományterületek, diszciplínák képviselői találkozási felületre találnak a Klubban és annak rendezvényein. Professzoraink az egyetem életének meghatározó személyiségei, a tudományos közösség vezetői, a fiatal oktatók és kutatók pályájának egyengetői, így lényeges, hogy egymást és egymás értékeit is megismerhessék.” Ezen eszmét szem előtt tartva szervezünk immár kilencedik éve tudományos, ismeretterjesztő és kulturális előadásokat az impozáns Kenézy Villában, havonta 2-3 alkalommal.

Az elmúlt évek alatt közel 130 rendezvényén több, mint 100 előadót köszönthettünk, köztük Vásáry Tamás, Piros Ildikó, Mautner Zsófi, Kolovratnik Krisztián, Herczku Ágnes és Sinha Róbert, Jordán Tamás, de rendszeresen kérjük fel a Klub tagjait és vendég-professzorokat is tudományos előadások megtartására.

Ajánlom figyelmükbe a Klub honlapját , fotó archívumát és Youtube-csatornáját, ahol valamennyi – nem szerzői jogvédett – előadás megtekinthető. Közel száz rendezvényről készült egy-másfél órás videó érhető el a csatornán, több mint 35 000 megtekintés történt eddig.

 

Az Alapszabály szerint a Professzori Klub pártoló tagja lehet az az egyetemmel együttműködő gazdálkodó szervezet, amely a jelentkezésekor vállalja, hogy minimum 500.000 Ft-tal támogatja a Klub tevékenységét. A pártoló tag minden 100.000 Ft-os támogatási összeg után egy személy számára „Debreceni Egyetem Professzori Klub Pártoló tagja” pártoló tagságot kap, így meghívást kap rendezvényeinkre. Amennyiben szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, kérem, hogy ezt e-mailben jelezzék a professzoriklub@unideb.hu címen, elérhetőségeik megadásával.

 

Természetesen örömmel fogadjuk a pártoló tagok javaslatait is a Klub programtervére vonatkozóan, és lehetőséget – egyben nyitott, befogadó közönséget – kínálunk, amennyiben pártoló tagjaink előadóként is szeretnének bemutatkozni.

 

Bízunk abban, hogy számíthatunk az Önök támogatására, és ezzel hozzájárulnak a 2010-ben alapított, hazai egyetemeinken egyedülálló Klub működéséhez.

                    Szívélyes üdvözlettel:

                                                                       A DE Professzori Klub elnöksége