Tisztelt Professzor Asszonyok, Tisztelt Professzor Urak, Kedves Látogatóink!

 

A Klub létrehozása mind a mai napig egyedülálló Magyarországon, ezért köszönettel tartozunk az ötletért is és a megvalósításért is. A Debreceni Egyetem vezetésének hathatós támogatása az alapításkor, 2010-ben Dr. Fésüs László rektor úr nevéhez fűződik.

A közösség, amelynek irányítását Dr. Oláh Éva vállalta, igen fontos küldetést töltött be és tölt be ma is: valódi szellemi közösségként működik mindamellett, hogy kifejezi az Egyetem egységét is azzal, hogy tagjai a különböző karok aktív és nyugállományba vonult egyetemi tanárai.

Rendkívül fontos annak a tudáspotenciálnak a megőrzése, amelyet a Klub tagjai képviselnek. Ez az emberi közösség programjaiban is értékeket mutat fel, akár saját tagjai közül kér fel előadókat, akár prominens személyeket hív meg egy-egy tudományág, vagy művészeti ág képviseletében.

Az elmúlt tíz esztendőben az Egyetem pénzügyi támogatását is élvezve – és megköszönve – szoros és együttműködő kapcsolatot alakított ki a Klub Debrecen város polgármesteri vezetésével is, amely nem csupán protokolláris illendőség, hanem természetes sajátosság, hiszen mind az aktív, mind a nyugállományban lévő egyetemi professzorok egész életükkel a szűkebb pátriát szolgálták, jórészt a városban élnek, alkotnak és alkottak. A Professzori Klub a maga lehetőségeivel ily módon igyekszik hozzájárulni az Egyetem és a Város szoros szellemi-kulturális kapcsolataihoz.

Egy klub tagjainak közösséggé formálásában nagy jelentősége van a közös élményeknek, azaz a rendszeres klubeseményeken történő, személyes részvételnek, olykor közös kirándulásoknak is.  A honlapunkat böngészve igen színes világ tárul fel a kedves látogató előtt: a Klub tagjai felidézhetik az adott eseményeket, a kívülállók számára pedig egy vonzó, pezsgő klubélet bontakozik ki, egy olyan
közösségé, amelyhez jó tartozni.

Ha e könyv láttán valaki az Egyetem tanárai közül szeretne csatlakozni a Professzori Klubhoz, az ajtónk nyitva áll és szeretettel várjuk jelentkezését. A jubileumi kötet olvasásához sok örömet kívánunk és – most különösen nagy jelentősége van ennek – jó egészséget!

 

Dr. Páles Zsolt                                             Dr. Duffek Mihály

társelnök                                                          társelnök