Búcsúgondolatok
Dr. Oláh Éva professor emeritus,
a Debreceni Egyetem Professzori Klub örökös tiszteletbeli elnöke emlékére
Nehéz elfogadni a megváltoztathatatlant: Dr. Oláh Éva professzorasszony egy nagyértékű életpálya befejezésével mindörökre eltávozott a földi világból. E könyörtelenül hangzó, tárgyilagos bejelentés mögött sokunk elszomorodása húzódik meg még akkor is, ha igyekszünk erős egyéniségét, teremtő erejét, rendíthetetlen hitét, derűjét, mosolyát, fáradhatatlanságát megőrizni legkedvesebb emlékeink között.
Tartozunk annyival Professzor asszony emlékének, hogy összefoglaljuk ennek a tiszteletre méltó életpályának legfőbb mozzanatait, meghatározó adatait, a tényeket. 1943. december 17-én született Berettyóújfaluban református lelkész édesapa és pedagógus édesanya gyermekeként. Az élet kegyetlen fordulatai közül az egyik első, hogy édesapját egy orosz katona fegyvere ölte meg, édesanyja szerető közelségét pedig tartós betegsége miatt nem élhette meg. A nagyszülői gondoskodás és a Csokonai Gimnáziumban végzett középiskolai tanulmányok erősítették lelkét, gyarapították tudását, egyben felszínre is hozták mindazokat a lehetőségeket, amelyeket személyisége adottságként magában hordott: az eredményes tanulmányi versenyek mellett jutott energiája a torna művelésére, a néptánc révén a folklór, a magyar kultúra megismerésére, élményeire.
Kisgyermek korában elhatározta majdani életpályájának fő irányát, az orvoslást, annak is a gyermekek gyógyításával foglalkozó ágát, és ettől a szándéktól egy pillanatra sem távolodott el, így a Debreceni Orvostudományi Egyetemre járó, ifjú medika számos oktatója mellett különösen Endes Pongrác, Fornet Béla professzorok útmutatása, erős hatása révén igen sikeres tanulmányokat fejezhetett be 1968-ban „Sub auspiciis rei publicae popularis” kitüntetéssel.
Negyedéves orvostanhallgatóként kötött házasságot Dr. Ács Gézával, a Kenézy Gyula Kórház Baleseti sebészetének későbbi osztályvezető főorvosával. Két gyermekükkel ünnepelhették a doktorrá avatást. Professzorasszony a női élet legnagyobb problémáját, a családi és hivatásbeli elkötelezettség egyensúlyát sikerrel oldotta meg, tudásvágya, teherbírása és igen erős akarata ebben nagyon fontos erőnek bizonyultak. Két, ma az Egyesült Államokban élő fia is orvosi hivatást választott: Géza patológus, Péter haematológus-onkológus. Eltávozását férje és gyermekei mellett hat unokája is gyászolja.
Diplomájának átvétele évében a Gyermekklinikára nevezték ki, ez volt életének fél évszázados színtere. Gyógyított, oktatott, csecsemő- és gyermekgyógyászati képesítés mellett a klinikai genetikai és humángenetikai szakorvosi képesítést is elnyerte. Még Szegeden sajátította el azokat a kromoszómavizsgálati módszereket, amelyeket maga is bevezetett 1973-ban. Érdeklődésének középpontjában a rosszindulatú genetikai betegségek, és a gyermekek veleszületett rendellenességei álltak. 1981-ben védte meg e témakörben kandidátusi, majd 1991-ben MTA doktori értekezését.
A tudásvágy ekkor sem hagyott alább, 1979-ben Dániában, 1980-ban a John F. Kennedy Intézetben, az USA-ban a National Cancer Institute-ban, a National Institute of Health-ben és a Bethesda-ban, 1992-ben Fogarty-ösztöndíjasként gazdagította. 1992-ben egyetemi tanárrá és a Gyermekklinika igazgatójává nevezték ki, amelynek gyógyító és tudományos munkáját másfél évtizeden keresztül irányította. Magyar- és angol nyelvű előadásai gyermekgyógyászatból és klinikai genetikából igen népszerűek voltak. Több, rangos kitüntetés birtokosa volt, mint pl. 2001-ben a Magyar Felsőoktatásért Érdemérem és a DOTE Kiváló Oktatója cím. Öt alkalommal nyerte el „Az év oktatója” címet. Számos diplomamunka, TDK szakdolgozat, PhD-munka témavezetője volt, három könyv, tizenegy könyvfejezet, több mint 167 közlemény írójaként nagyszámú kongresszuson adott elő itthon és külföldön egyaránt.
Klinikaigazgatói megbízásának befejezését követően, 2007-től a Klinikai Genetikai Központ szakmai igazgatójaként tevékenykedett. A regionális hatáskörrel rendelkező központ számos beteg ellátásában közreműködött a határokon belül és túl is. Professor emeritus címet 2014-ben nyert el, amelynek révén tovább segíthette az oktatást, a kollégák tudományos kutatását.
Számos szakmai szervezet elnöke, társelnöke, tagja volt: a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tagja, a Humángenetikai Társaság elnöke, a Gyermekgyógyászati és a Humángenetikai Szakmai Kollégium tagja volt. 2003-2007 között az Európai Gyermekgyógyász Társaság társelnöke, majd 2007-2010 között a gyermekgyógyász világszervezet európai régiót képviselő választott elnökségi tagja. Több európai kongresszus, valamint az 2010-ben Johannesburgban tartott világkongresszus tudományos bizottságának is tagja volt.
Fontos hivatásának tartotta a régió gyermekorvosainak továbbképzését: 1994-től váltak népszerűvé a kulturális elemekkel is színesített havonkénti Nagyerdei Gyermekgyógyászati Esték, Tartós szakmai kapcsolatot épített ki a New-Brunswick-i St. Peter’s Medical Center Neonatológiai Osztályával, amely az amerikai kollégák által évente Debrecenben megtartott országos továbbképzések mellett a nővérek és orvosok amerikai tanulmányútjait is lehetővé tette. Évente jótékonysági koncert megszervezésével is gyarapította a Gyermekklinika pénzügyi lehetőségeit.
Tevékenységét nem csak a szakmai díjak fémjelezték, hanem azok a civil elismerések is, amelyek közül a legkedvesebbek: Debrecen város Pro Urbe Díja 2002-ben és Berettyóújfalu díszpolgári címe 2017-ben.
További elismeréseinek, kitüntetéseinek száma különleges kvalitásait bizonyítja:
- Felsőoktatási Érdemérem (1968),
- Kiváló Munkáért (1986),
- Pro Universitate (1995),
- MTA “Pro Scientia” oktatói oklevél (1993, 1995),
- Széchenyi Professzori ösztöndíj (1997-2000),
- Schöpf-Merei Ágoston-díj (1999),
- Orvosi Hetilap Markusovszky-díj (2002, 2007),
- Markusovszky Lajos-emlékérem (2004),
- Went István-emlékérem (2004),
- Semmelweis-díj (2005),
- Apáczai-Csere János díj (2007),
- A Debreceni Egyetemért Emlékplakett (2007),
- Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Bocskai-díja (2009),
- Kulin-emlékérem (2010),
- Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2013),
- Tankó Béla-emlékdíj (2013),
- Hajdú-Bihar Megyei Prima Díj “Magyar Tudomány” kategóriában (2013),
- Kerpel-Fronius Ödön-emlékérem (2017).
Professzorasszony kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezett és nagy energiát fektetett e kapcsolatok létrehozásába, ápolásába. Gyógyult betegeivel, azok hozzátartozóival évtizedek múltán is kapcsolatban volt. Vezetőként kollégáinak, munkatársainak jóbarátja volt, akik bármikor fordulhattak hozzá tanácsért, segítségért. A művészvilág, a tudományos élet és a közélet bármely rétegében jól tájékozódott, otthonosan mozgott.
A 2010-ben megalakult Professzori Klub első, alapító elnöke ezt a kapcsolatrendszert kiválóan működtette, a Klub tagjai számos alkalommal élvezhették tudósok, egyházi méltóságok, művészek előadásait. Nyílt, barátságos természete mindig élményszerű személyes találkozásokat eredményezett, igazi és igaz, megbízható barátként sokunk életét tette értékesebbé. Élete egy valójában egyszerű, de igen nemes ars poeticára épült: azért születtünk, hogy a többiek hasznára váljunk, hogy amit tudunk, amit tehetségünk, szorgalmunk saját gyarapodásunkban lehetővé tett, azt ne üzleti alapon adjuk át, hanem gyönyörködjünk mások szellemi, lelki és testi gyarapodásában.
Ez a törekvés tette lehetővé azt is, hogy a Klubnak nem csupán elnöke volt, hanem olyan, közösségteremtő személyisége, akinek fontos volt az összetartozás, fontos volt mások örömének előidézése és a közös élmények megélése. Ezek az emberi kvalitások teszik különlegesen nehézzé a veszteség elviselését.
Mindannyian őrzünk magunkban egy mosolygós arcot, egy kedves hangot, egy különösen kedves személyiséget, amely egyfajta továbbélésként segít emlékének megőrzésében.
a Professzori Klub Elnöksége